Bor - Intuyching® - Kínai asztrológia

Örülök, hogy itt vagy!

Három téma és három különböző világ, de mégis van bennük valami közös, ami miatt mindhármat egyformán szeretem, és mindhárom egyformán az életem része. A különbség csupán annyi, hogy melyik életszakaszomban kezdtem el velük foglalkozni.

Minden duális, így az én világom is – bár itt most három témát lász, de a kettősség mégis megvan így is.

Mindhárom én vagyok, és mindhárom együtt adja meg a teljességet számomra.

Nap mint nap ezzel a három témával foglalkozom, segítek másoknak, hogy önmaguk lehessenek, hogy jobban megismerhessék önmagukat, és hogy teljes életet élhessenek úgy, hogy az aktuális pillanatukban rájuk nehezedő nyomás, probléma könnyed, megoldható, szerethető dologgá alakul.

A borok világa a racionális világ része, hiszen ott kézzel fogható a szőlő, látható az időjárás, a széljárás, de mégis van az a bizonyos intuíció, ami nélkül nem indítjuk el a szüretet, ami nélkül nem tudjuk, hogy egy bor most van készen.

Az Intuyching®, a Szupertudatos Önfejlesztés® a másik pólus, a spirituális része a világnak, mely a mindennapokban segít egy közvetítő – esetemben egy inga által. A szeretet energiákat vesszük alapul, és úgy segít átalakítani negatív, félelem alapú energiákat, hogy te már csak azt érzed, hogy jól, jobban vagy :).

A kínai asztrológia szintén a spirituális világ része, de részben a racionálisé, hiszen a születésed dátumából és helyszínéből készül el a képleted, mely közelebb hoz saját magadhoz, mellyel jobban megérted döntéseid, életed, az életfeladatod.

Hadd mutatkozzam be neked!

Árvay Angelika vagyok, kínai asztrológus, Intuyching®, azaz SzuperTudatos Önfejlesztés® instruktor, bortermelő, nő, anya, társ, lélek. Nem mindig ebben a sorrendben.

Hogy hogyan jutottam a borok világától a spirituális segítők világába… arról a lenti gombra kattintva olvashatsz bővebben.

Ha a módszerekről szeretnél többet megtudni, melyekkel segítelek, görgess lentebb.

Intuyching®, Szupertudatos Önfejlesztés®

Ezzel a speciális táblázatrendszerrel nemcsak a saját életedben zajló eseményeket, elakadásokat és érzéseket, de a másik emberben zajlókat is fel lehet ismerni, sőt, segíteni is bennük.

Az élet minden területén segíteni tud!

És nem kell hozzá más, csak a táblázatrendszer és az ingám, és te magad!

Mindezt rendkívül egyszerűen és gyorsan.

kínai asztrológia elemzés

Kínai asztrológia

Ezzel a speciális táblázatrendszerrel nemcsak a saját életedben zajló eseményeket, elakadásokat és érzéseket, de a másik emberben zajlókat is fel lehet ismerni, sőt, segíteni is bennük.

Az élet minden területén segíteni tud!

És nem kell hozzá más, csak a táblázatrendszer és az ingám, és te magad!

Mindezt rendkívül egyszerűen és gyorsan.

Akiknek már segítettem

Olvass bele blogomba